
Ternovszky Béla
(1943 - )
Kossuth- és Balázs Béla-díjas animációsfilm-rendező, érdemes művész
Ternovszky 1964-ben szerzett filozófia-esztétika szakos diplomát a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemen. Ezután a Pannónia Filmstúdiónál, később pedig a Filmvállalatnál helyezkedett el. Kezdetben rajzoló volt, majd mozdulattervező és rendező.
1979-ben a Német Szövetségi Köztársaságban az Infafilmmel a Bayerischer Rundfunk bajor televíziónál dolgozott. A sikeres Pumukli kalandjai-sorozat elkészítése után, 1995-2005 között a Stúdió II. Kft. egyik tulajdonosa és rendezője volt. 2003-ban vonult nyugdíjba.
Első saját rövidfilmje, a Modern edzésmódszerek számos hazai és nemzetközi fesztiváldíjat nyert. Nemzetközi hírnévre a Macskafogó című egész estés animációs filmparódiával tett szert 1986-ban, de már sokkal korábban, a Nepp József által írt Öt perc gyilkossággal is jelentős fesztiválsikereket ért el.
Tovább olvasom
Filmjei

Macskafogó
1986
A Macskafogó a magyar mozgóképi tömegkultúra korszakos darabja, legendás figurái, szállóigévé lett párbeszédei valamennyi magyar néző számára hivatkozási alappá váltak. A macska-egér civilizáció közegébe helyezett akcióvígjáték a populáris zsánermozik kifordítása – elsősorban konkrét sikerfilmeken, mindenekelőtt a Csillagok háborúja és a James Bond-szérián ironizál. A sci-fi és a kémfilm mellett pedig számos további fősodorbeli filmzsáner, így a háborús film, a katasztrófafilm, az egzotikus kalandfilm, valamint a vámpírfilm elemeit is beépíti a cselekményébe.
A történet egy macska-egér közegbe helyezett James Bond-paródia: Grabowski, a visszavonult 007-es egérügynök veszélyes küldetésre vállalkozik: el kell hoznia Pokyóból egy szuperfegyver titkos tervét, amelynek segítségével az egerek le tudnának számolni a létüket fenyegető macskaszindikátussal.

Modern edzésmódszerek
1970
A Modern edzésmódszerek egy abszurdba hajló kisfilm, amely a versenysportban eluralkodó majdhogynem szadisztikus edzéseket figurázza ki. A filmet a groteszk fekete humor hazai nagymestere, Nepp József írta, aki Ternovszky Béla valamennyi később készült rövid- és egész estés filmjében is forgatókönyvíróként működött közre. Legismertebb közös munkájuk a Macskafogó.