Kovásznai György

(1934 - 1983)

festő, animációs rendező, író

Kovásznai elsősorban festőnek tekintette magát aki a festő- és a mozivásznon egyaránt gyakorolta művészetét. Kísérleti filmjei a festészet “animálására” vállalkoztak, amely megközelítés teljesen különbözött az 1960-as, ‘70-es évek animációsfilmes gyakorlatától. Ahogy Kovásznai egyszer megfogalmazta: “A mozgásban való látás, az el nem szigetelt jelenségek sorozatában való látás, életfilozófia.”

Animációs filmjeinek egyedi sajátossága a kamera alatti, kockáról kockára történő festés, amellyel mozgó, folyamatosan változó, bravúros képi világot teremt. A Kovásznai által “anima verité”-nek keresztelt módszerrel a környező valóságot dokumentáló élőfilmes kamerakezelést a képzőművészet nyelvére kívánta lefordítani. Rövidfilmjei mellett az Ez Csak Divat! című kultúrtörténeti ismeretterjesztő televíziós sorozata előlegezte meg első és egyetlen egész estés filmjét, a Habfürdőt.

Kovásznainak életében nem volt lehetősége kiállítani munkáit, és filmjeit is csak korlátozott ideig vetítették a mozik. Szerencsére az elmúlt húsz évben az utókor újra felfedezte magának és ma már korának egyik legjelentősebb magyar animációsfilmes- és képzőművészeként tartják számon. Az első nagyszabású Kovásznai-életműkiállítás a Magyar Nemzeti Galériában került megrendezésre 2010-ben, amelyet a budapesti Szépművészeti Múzeumban megrendezett Kovásznai-William Kentridge közös kiállítás követett 2011-ben. Kovásznai életművét 2016-ban a londoni Somerset House-ban rendezett kiállításon ismerhette meg a nemzetközi közönség és rövidfilmjei ebben az évben már az Art Basel Miami Beach művészeti vásáron is szerepeltek. 2021-ben a Habfürdő 4K felbontású restaurált változata szerepelt az Annecy Fesztivál “Classics” programjában és a film (41 évvel eredeti bemutatása után) visszatért a magyar mozikba is!

Tovább olvasom

Filmjei

Habfürdő

1979

A Habfürdő felnőtt közönségnek készült kísérleti musicalfilm, amely a merész stílusú karakteranimációt riportfilmes betétekkel ötvözi. A film ironikus humorral ragadja meg a hetvenes évek budapesti fiatalságának nézeteit, problémáit – amelyek univerzálisak és a mai napig aktuálisnak hatnak. 1980-as bemutatásakor a korabeli nézők és a szakma egyaránt értetlenül fogadták, mivel radikálisan szembement a korszak gyerekeknek készült, klasszikus irodalmi alapanyagot feldolgozó rajzfilmjeivel. Mára azonban a Habfürdő kultikus darabbá vált, formabontó stílusa a mai napig hatással van a fiatal animációs rendezőgenerációkra. A film cselekménye egy szerelmi háromszöget bont ki: Zsolt, a kirakatrendező esküvője napján meggondolja magát és menyasszonya, Klári kolléganőjéhez, Annihoz menekül. Zsolt rábírja Annit, hívja fel barátnőjét és közölje vele hogy az esküvő elmarad…

A Habfürdő 4K felbontású restaurálása 2021 elején zajlott, majd 2021. május 15-én (Kovásznai 87. születésnapján) került sor a film online premierjére. Az újrabemutatatott film iránt világszerte hatalmas az érdeklődés: folyamatosan szerepel nemzetközi és hazai fesztiválokon. A Habfürdő 2021-ben felkerült a Filmio magyar streaming szolgáltató kínálatába és 2022 augusztusa óta a világ minden táján elérhető a  MUBI-n keresztül.

Tükörképek

1964

Az 1964-ben készült Tükörképek hat percben foglalja össze a néző, a múzeum és a modern művészet viszonyrendszerét, problémáit. A vázlatosan megrajzolt, hatalmas és tekintélyt parancsoló múzeum épületében a nézőket egy kutya és egy macska személyesíti meg. (Ezt hangsúlyozandó a film egyes kockáiban az állatok emberi fejeket és testrészeket is kapnak.) A képek a Kovásznai-filmekre jellemző “zenére történő komponálás” technikája szerint váltakoznak: dinamikusan, szórakoztatóan követik egymást Kovásznai kutya-macska festményei Berki Géza jazz válogatására.

A Tükörképek az 1965-ös Miskolci Filmfesztiválon második díjat nyert – míg egy másik Kovásznai-film, az Átváltozások kapta a fődíjat.

Ez Csak Divat!

1976

Ez Csak Divat: Zenés-Táncos Képeskönyv az Elmúlt Évek Divatjelenségeiről. Ez a kultúrtörténeti ismeretterjesztő sorozat valójában maga is kultúrtörténeti jelentőségű, egyedülálló magyar alkotás. Célja, hogy megismertesse a magyar televíziónézőket a 19. és 20. század amerikai és nyugat-európai tömegkultúra történetével (1976-ban!) Szerepel benne több olyan történeti tény, amelyről addig Magyarországon nem illett említést tenni: például az 1945 előtti polgári szabadidős kultúra részleteinek bemutatása (tánc, divat, zene, autók), a jazz tiltott mivolta az ötvenes években, vagy az 1968-as nyugat-európai diáklázadások véres jelenetei.

Kovásznai a kultúrát korábbi filmjeiben is mindig tágan értelmezte és ebben a sorozatban sincs ez másképp: a divat mint kódrendszer értelmezése mellett a test politikájába is belemegy. A bemutatott popkulturális fejlemények szinte teljes mértékben nyugat-európai vagy amerikai jelenségek (mivel a szocialista blokknak nem alakulhatott ki saját popkultúrája.) Így az utókor számára úgy tűnik, hogy a szocialista rendszer enyhülésével végre lehetőséget kaptak a nézők, hogy “behozzák lemaradásukat”, amit abból következett, hogy korábban több évtizeden át el voltak zárva ezektől az információktól.

Riportré

1982, 2010, 2016

A Riportré 2010 című rövidfilm a Magyar Nemzeti Galériában 2010-ben megrendezett nagyszabású Kovásznai-életműkiállításhoz kapcsolódóan készült és 6 percben foglalja össze Kovásznai György életművét. Igor Lazin képzőművész, animációsfilmes szakember Török Ferenc filmrendezővel (Moszkva tér, Szezon) dolgozott együtt a filmen, amelyben Kovásznai György és Lisziák Elek 1982-ben bemutatott azonos című szocio-dokumentumfilmjének technikáját viszik tovább. Az interjúalanyokkal készített riportok eredeti hanganyagához az alkotók stilizált, animált portréfilmet rajzoltak, amellyel arra törekedtek hogy megragadják a beszélők karakterének “lényegét”. A filmnek 2016-ban megszületett az angol verziója is, amelyet a londoni Kovásznai-retrospektív kiállítás keretében mutattak be a Somerset House-ban. Az angol Riportréban a magyar filmes-képzőművész-művészettörténész szakma mellett már nemzetközi szaktekintélyek is méltatják Kovásznai munkásságát.

Átváltozások

1964

“Ez a film nem több, mint egyetlen mozgásba hozott festmény. A színek nyugtalanul és szüntelenül keresik azt az összhangot, amely a legteljesebben tolmácsolja a festői gondolatot. Egy férfi és egy nő portréjának sajátos mozgását mutatjuk, kutatva viszonyukat egymáshoz és a környező világhoz” – ez olvasható Kovásznai első metamorfózisos festményfilmjének elején. Klasszikus festőművészeti technikákat vesz kiindulópontul: a festék és az ecset folyamatos mozgása, azaz a festmény elkészítésének munkafolyamata a film, illetve a kamera tárgya.

A legenda szerint Kovásznai egyszer engedélyt kért a filmgyár igazgatójától, hogy bemehessen hétvégén a stúdióba egy operatőrrel. Semmi mást nem kért. A filmet egy nap alatt festette meg, miközben a kamera minden egyes változtatást rögzített a trükkasztalon készülő festményen.

Az Átváltozások azonnal hatalmas sikert aratott, terjesztését nem tiltották: a Miskolci Rövidfilmfesztivál díja után elnyerte a mannheimi filmfesztivál Arany Dukát díját. Ennek következményeként Kovásznai meghívást kapott az esseni Folkwang Múzeumtól, hogy menjen Nyugat-Németországba ösztöndíjasként (amit nem fogadott el és Magyarországon maradt.)

A Napló

1964

A Napló három fiatal egyetemista egy napját mutatja be, amely során bebarangolják Budapestet. A nap előrehaladtával fokozódik a karakterek közötti feszültség – hiszen mindkét fiúnak tetszik a főszereplő lány. A narratívát a film 10 alfejezete határozza meg (kezdve a “Végtelen lődörgéseinkkel”, egészen a záró “Otthagyott bennünket” című részig) – ugyanakkor vizuális szempontból rengeteg improvizációval dolgozik, amivel a szubjektív érzelmek erőteljes érzékeltetésére törekszik. A film helyszínei Kovásznai életének fontos terei (a pesti belváros szűk utcái, az Ifjúsági Park, a Szép Ilona étterem, az Állatkert és persze a csodálatos Dunapart.) A szereplőket ábrázoló, átfestett, megdolgozott fotók hátterében feltűnik a hatvanas évek tipikus belvárosi fagyizója, kisvendéglôje, kiskocsmája, a hatvanas évek divatja szerint öltözött emberek.

A film végén a lány faképnél hagyja a fiúkat, akik a Duna látképével vigasztalódnak – amelyet Kovásznai gyönyörűséges Dunapart-festménysorozata mutat be. A filmet az 1967-es cannes-i filmfesztiválon is vetítették.

Hullámhosszok

1971

A Hullámhosszok című film koncepcióját a nyitó képkockákon így foglalják össze az alkotók: “Forgatjuk a rádió gombját s az éterből a legkülönfélébb hangbenyomások zúdulnak ránk. Ezek az impulzusok válogatás nélküliek es töredékesek, bennük mégis jellemzően zsong és lüktet a modern emberi világ. E film alkotói a festészeti látvány eszközeivel, szubjektív élményként követik a hullámhosszokat.”

A Hullámhosszok képei olyan összhangban mozognak a rádióból áradó hangok kavalkádjára, mintha táncművészek improvizálcióját néznénk váltakozó stílusú kísérleti zenére. A hanganyag urbánus és eklektikus, csapong a populáris és a klasszikus között. A képek az absztrakt és a figuratív között váltakoznak. Vonalrajzok keverednek a vastagon rétegzett festékkel – a forgatagban pedig feltűnnek Budapest hídjai és kávézói, amelyek oly kedvesek voltak Kovásznai számára. Egy ponton bevágást hallunk Tóth Árpád Lélektől Lélekig című verséből, amely gyönyörűen összefoglalja a film mondandóját: a költészet, a festészet és a zene szépsége felemeli és összekapcsolja az embereket – a köztük lévő határok, ideológiai távolság, vagy akár az elnyomás dacára is.